Áder visszadobta a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Oszd meg másokkal!

Desktop

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök azt a törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.

„Az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás a biztonsági szint radikális csökkenését jelenti, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti. A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azokban az országokban, ahol önkéntességen alapuló rendszer működik” – hívta fel a figyelmet Áder János, aki ezért nem ért egyet a kéményseprőipari törvény módosításával.

A köztársasági elnök emellett jogalkotási, jogszabályszerkesztési kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy az Országgyűlés a jogszabály kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit nem fogadta el, az államfőnek megküldött törvényszöveg sarkalatossági záradékot tartalmazott.

Az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy tárgyalja újra a jogszabályt és a jelzései megfontolásával fogadja el ismét.

A parlament kedden 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadta el a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló belügyminiszteri törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit.

Az elfogadott javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályok évenkénti, illetve kétévenkénti kéményellenőrzés lehetővé tételére kötelezték a családi házakban lakókat, ami adminisztrációs és időbeli terhet jelentett nekik. A jövőben azonban a tulajdonosok szükség szerint maguk rendelhetik meg a továbbra is ingyenes ellenőrzést és tisztítást egy általuk választott időpontra, így nem függnek a szolgáltató munkavégzési rendjétől.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek