Tarlós még nem tudja milyen fejlesztések valósulhatnak meg az olimpiai tervekből

Oszd meg másokkal!

Desktop
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról – jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján a főpolgármester.

Tarlós István elmondta: az olimpiával kapcsolatban a Főváros „egy fillért sem költött, egy számlát sem fizetett ki, egy szerződést sem kötött, egy megrendelést sem adott". Hozzátette: a kormánnyal közösen alapított Budapest 2024 nevű cég tőkealapjába a Főváros közgyűlési döntéssel 200 millió forinttal szállt be, erről az összegről pedig kérték az elszámolást.

Hangsúlyozta: a pályázat fenntartásáról vagy visszavonásáról „nem három férfi", hanem három köztestület dönt, ahogy a pályázásról is. – A kormány már döntött, határozatba foglalta álláspontját, a Főváros és a Magyar Olimpiai Bizottság is dönteni fog – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta: a pályázat visszavonása jogilag akkor történik meg, amikor a közgyűlés dönt róla, ténylegesen pedig akkor, amikor a Főváros és a MOB erről szóló levele megérkezik a NOB-hoz.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy az olimpiához kapcsolódó, tervezett fejlesztések közül mi valósulhat meg és mi marad el, de a Liszt Ferenc-repülőtér és a belváros közötti közlekedési összeköttetés ez utóbbiak közé tartozhat. Hangsúlyozta: beszélt a miniszterelnökkel, és továbbra is küzdeni fog a fővárosi fejlesztésekért. „Soha nem mondtam olyat, hogy ha nem lesz olimpia, akkor Budapest egy fillért sem kap" – nyomatékosította.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek