A főváros nem finanszírozza tovább a Fesztiválzenekart

Oszd meg másokkal!

"Nem támogatja tovább a főváros a Fesztiválzenekart A Budapest állandó zenekaraként ismert, 1983-ban alapított BFZ-t fenntartó alapítványt 2015-ben 260 millió forinttal támogatta a főváros. A jelen állás szerint az idei költségvetésben az együttes támogatására szánt összeg nulla" - írja a Fidelio komolyzenei magazin. 
 
A Fővárosi Közgyűlés az idei költségvetésről döntő február 17-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a vita során a Fesztiválzenekar szóba sem került. 
 
A Fesztiválzenekar vezetői a következő levelet írták Tarlósnak: 
 
Tisztelt Főpolgármester Úr!
 
Annak ellenére, hogy természetesen nagy aggodalommal fogadtuk a hírt, miszerint a Fővárosi Önkormányzat február 17-én elfogadott 2016. évi költségvetésében a BFZ támogatása még nem szerepelt, bízunk szóbeli ígéretében, hogy ez a kérdés áprilisban megoldásra kerül. Fischer Iván zeneigazgatóval, és Erdődy Orsolya igazgatóhelyettessel folyatott beszélgetésében egyaránt említette, fontosnak tartja, hogy az állam továbbra is támogassa a Fesztiválzenekart. Szeretnénk ezzel kapcsolatban értesíteni arról, hogy a minisztérium támogatása a legjobb úton halad, a szerződés előkészítés alatt áll és az aláírásokra rövidesen sor kerül.
 
Kérjük, hogy a BFZ támogatását a Főváros áprilisban, legalább a tavalyi szinten (260 millió forint), mindenképpen állítsa helyre. A zenekar már így is jelentős rövidtávú anyagi gondokkal kell, hogy szembenézzen, hiszen január óta nem kaptunk támogatást, a Főváros januári és februári utalására tervezéskor pedig kifejezetten számítottunk.
 
Tudjuk, hogy Főpolgármester Úr is nagyra értékeli a Fesztiválzenekar munkáját, amit az egész világon, és a hazai közönség körében is joggal tartanak a legsikeresebb magyar kulturális intézménynek. Mivel a zenekar az egész világon kimagasló színvonalon képviseli Budapestet, mindenképpen meg kellene őriznünk azt a megnyugtató helyzetet, hogy Budapest ezt a munkát messzemenően értékeli, és a zenekar működését továbbra is lehetővé teszi.
 
Fischer Ivánnal történt február 8-i találkozóján megnyugtatta Zeneigazgató urat és egy kis türelmet kért, amíg az zenekar állami támogatásának kérdése rendeződik. Bár ez a várakozás a zenekarnak nem könnyű, álláspontját megértjük, és amennyire tőlünk telik, sürgetjük a minisztériumi szerződés aláírását. Kérjük azonban, biztosítson minket szándékáról, hogy Budapest a jövőben is részt kíván venni a Budapesti Fesztiválzenekar fenntartásában.
 
Budapest, 2016. február 18.
 
Szívélyes üdvözlettel,
 
Fischer Iván, zeneigazgató     
Stefan Englert, ügyvezető igazgató                                          
Erdődy Orsolya, ügyvezető igazgató helyettes
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek