Közel 7 milliárd forintba kerülhet a Normafa-projekt

Oszd meg másokkal!

Desktop
"Most kell élni a fejlesztés lehetőségével, hogy az utókor már ne egy lecsúszó, bazárosodó Normafát kapjon" - mondta egy mai sajtótájékoztatón Pokorni polgármester, aki már készül a május 27-i, XII. kerületi helyi népszavazásra
 
Pokorni szerint "a korábbi élesebb viták nagyrészt megszűntek", megtalálták azt a "keskeny ösvényt", ahol össze lehet egyeztetni a természetvédelem érdekeit és a látogatók kényelmének szolgálatát. Szavai szerint a folyamat során ő is letett egyes elképzeléseiről, például a Harangvölgyből induló sífelvonóról.
 
A helyi népszavazás eredménye - mint mondta - a résztvevők számától függetlenül irányadó lesz az önkormányzat számára, s bízik benne, hogy sokan támogatják a képviselő-testület által egyhangúlag elfogadott nyolcpontos tervet.
 
A határozat egyebek mellett a Normafa Síház környékére, a Fácánosban létrehozandó erdei iskolára, a Szaniszló-réten megvalósítandó oktató sífutópályára, a Kis-Norma lejtő mobil felvonós kis sípályájára, az Anna-réti játszótérre és a János-hegyi út felújítására, környezetkímélő kivilágítására vonatkozik.
 
Nemsokára "tájékoztató kampányt" indít az ACG Reklámügynökség az önkormányzat megbízásából - ezt már Váczi alpolgármester mondta. Mozgó fogadóórákat, túrákat tartanak, tájékoztató füzeteket juttatnak el a lakossághoz, infografikus, illetve kerületiek véleményét tartalmazó kisfilmeket készítettek. 
 
Hitesy Ágnes, a HBH Euroconsulting Kft. ügyvezetője, a Normafa-rehabilitáció megvalósíthatósági tanulmány projektvezetője elmondta, hogy két programváltozatot dolgoztak ki és mindkettő megvalósítható, az önkormányzat ezek közül a természetes rekreációt célzó verziót támogatta. 
 
Balogh Zsuzsa, a Trenecon COWI Kft. ügyvezetője a megvalósíthatósági tanulmánnyal összefüggésben arról számolt be, hogy a teljes fejlesztésre 6,9 milliárd forintos költséggel kalkulálnak.
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek