Így változtak a családtámogatások és a minimálbér

Oszd meg másokkal!

Desktop

Több, a családokat érintő jogszabály változott meg január 1-jével.

 

Egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalója szerint.

A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193.200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96.600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126.350 forintra emelkedik.

Növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal csökkennek.

Egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem, főiskola alatt, vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket.

A jelzáloghiteles családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozás felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet.

Több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti emberek gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

Január elsejétől nő a minimálbér is. A 2017-es bruttó 127.500 forint mától 138.000 forint, ami családi kedvezmények nélkül 91.770 forintot jelent nettóban. A szakképzettséget igénylő pozíciókban a garantált bérminimum 161 ezer forintról 180.500 forintra nő.

A táppénz maximális napi összege 8500 forintról 9180 forintra emelkedett.

Módosultak mától a cafeteria szabályai is. Bekerül az adómentes cafeteria juttatások elemei közé a diákhitel-törlesztés támogatása, illetve jóval kedvezőbbek lett az albérlet-támogatás feltételei is. 

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek