Ki fizeti majd a diákok csillebérci lovagoltatását?

Oszd meg másokkal!

Desktop
A lovarda jövőbeni helyszínén. Fotó: Blikk

"Bomba jó üzletet kötött a XI. kerületi szakrendelők igazgatójának cége a XII. kerületi önkormányzattal. Kóti Tamás vállalkozása 4 forintos négyzetméteráron bérelhet telket Budapest talán legszebb részén, sőt hét és fél évig még azt sem kell fizetnie" – írta a Blikk című bulvárlap.

Kóti Tamás az Újbuda  tulajdonában álló Fehérvári úti egészszégközpont orvos-igazgatója. Azt viszont csak most tudtuk meg, hogy ügyes üzletember is, hiszen havi 4 forintos négyzetméter áron bérelt telket Csillebércen.
 
A Blikk szerint a KFKI étterem nevű buszmegállóval szemben lévő kis híján 30 ezer négyzetméteres telken lovardát alakíthat ki, ráadásul a XII. kerület 10 millió forintért alkalmassá is teszi a terepet erre.
 
Ha elkészül a lovarda, oda fognak járni a kerületi iskolák diákjai tesi óra keretebén lovagolni. Hogy ki állja majd a személyenként és óránként fizetendő 3000 forintos költséget, az még nem tiszta.
 
A Blikk nem említi Kóti doktor cégének a nevét. Testvéroldalunk szerint valószínűleg a három éve, félmillió forint tőkével alapított Profortum Kft.-ről lehet szó. A cég székhelye egyébként a másik tulajdonos, Csák Réka Borbála XII. kerületi lakása.
 
A Profortum Kft. első két éves (a tavalyi adat még nem elérhető) árbevétele összesen nem érte el a 7 millió forintot. nagy fába vágták a fejszéjüket, ha saját erőből akarnának lovardát építeni, földi halandó pedig manapság igen nehezen jut hitelhez.
 
Sipos Péter LMP-s önkormányzati képviselő a Blikk kérdésére azt mondta, "még nem tudni, ők, vagy az önkormányzat fizeti-e az óradíjat, mindenesetre a korábbi elképzelések szerint a tanterv része lesz a lovaglás".
 
"Vállaltuk a diákok lovagoltatását, és ezért nem számítunk fel óradíjat" – mondta Kóti a Blikk kérdésére, s tagadta, hogy politikai kapcsolatai révén kötötte volna a szerződést. Mint mondta, pályázaton nyerte el a lehetőséget.
 
"A szerződés előnyös az önkormányzatnak, hiszen nem kell beruháznunk, viszont bérleti díjat, szolgáltatást kapunk. A végén egy értékesebb, közművesített telkünk is lesz, amikor 20 év múlva visszakerül a kerülethez az ingatlan" – válaszolta a Blikknek Rétai Gábor, az önkormányzati Hegyvidéki Szabadidősport Központ igazgatója.
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?