MŰTEREMJÁRÓ SÉTA - Szél Ágnes fotóművész műterme

Programot feltöltötte:
HHGYG
Desktop

Ismerje meg a Hegyvidék művészeit! – Műteremjáró séták

Szél Ágnes fotóművész „műterme”

              

A Hegyvidék Galéria 2016 szeptemberében folytatja műterem látogató programsorozatát. Az év első felében már bepillantást nyerhettek az érdeklődők Véghseő Klára festőművész és Kutas László szobrászművész műtermébe. Következő alkalommal, szeptember 17-én, szombaton, 14 órakor Szél Ágnes fotóművésszel lesz lehetőség megismerkedni, aki építészként kezdte pályáját, majd miután 1984-ben fényképezőgép került a kezébe, szakmai életében fokozatosan áthelyeződött a hangsúly a fotózásra.

Ezúttal egy rendhagyó sétán vehetnek majd részt, ugyanis nem egy „valódi” műteremben teszünk látogatást, hanem a természetben, a Városmajor parkban találkozunk és ismerkedünk meg a fotóművészet rejtelmeivel, a különböző fényképészeti technikákkal. Ezt követően pedig Feledy Balázs művészeti szakíró közreműködésével egy kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség. Akik szeretnének eljönni a programra, kérjük, jelezzék a Hegyvidék Galéria elérhetőségeinek valamelyikén.

Időpont: 2016. szeptember 17. szombat, 14 óra

Telefon: +36 1 457-0501

E-mail: info@hegyvidekgaleria.hu

 

Sok szeretettel várjuk Önöket!

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?